Nyugdíjasok Egyesülete

ahol az évek életre kelnek

Kézimunkázó nyugdíjasok klubja

1997 óra veszek részt a ez egyesület munkájában. Ekkor még Képző- és Kézműves Klub volt a nevünk, 28 taggal. Évente egy nagy kiállítás keretében mutattuk be alkotásainkat. Az évek múltával tagságunk öregedett, fiatalok nem jöttek, így a létszám évről évre csökkent. 2000 óta vagyok a klub vezetője, jelenleg 9 taggal működünk. A fáradt, remegő ujjak nehezen engedelmeskednek a vékony cérnának, tűnek. Leginkább használati tárgyak készülnek kötéssel, horgolással. A tagok egy kivételével egyedülálló idős emberek. Szeretik a társaságot, baráti kapcsolatok alakultak ki az idők során. Segítik egymást. Részt vesznek az egyesület rendezvényein, pl. a népfőiskola előadásain, az Apáczai Művelődési Ház kiállításain. 2017 karácsonyára sálakat kötöttek, ruhát, cipőt gyűjtöttek a rászorulóknak. Legidősebb tagunk 89 éves, az ősszel még többször eljött közénk.
Várjuk a fiatalokat!

Dr. Tóth Miklósné
klubvezető