Eseményeink 2021-ben |
|||||||
|
Előszilveszteri bált szerveztünk 2021. december 30-án a Nyugdíjasok Egyesülete megtartotta a 2021. év végi, hagyományos zenés
vacsorával egybekötött szilveszteri bálját a Slyven Étteremben. A zenészek az idősebb korosztálynak tetsző
nosztalgiaszámokat játszottak |
||||||
|
Egyesületünk is képviseltette magát a Kodály Népdal Maratonon 2021 december 10-én a „Kodály
Népdal Maraton” program keretében a Magyar Kodály Társaság KÓTA szakmai
zsűrije a Baranya Bokréta Népdalkör (vezetőjük Radnóti Adél) a ZSŰRI-KÜLÖNDÍJÁBAN
részesült. A bemutatón közel 30 műsorszám szerepelt a Szivárvány
Közösségi Házban |
||||||
|
Javaslatokkal éltünk Pécs város Idősügyi Tanácsán 2021. november 23-án tartotta meg a PMJV Közgyűlése által létrehozott Idősügyi
Tanács soron következő ülését. Ezen Molnár Ferenc elnök javasolta, hogy Pécs város önkormányzata számára állítsunk össze egy javaslatot az
Idősügyi Stratégia elkészítésére. Ezt az ülés
elfogadta és 2022. április 4. jelölte ki a következő egyeztetés időpontjául. (Javaslat
Molnár-Ferenc) (Hozzászólás-Német
Béla) Helyi
Esélyegyenlőségi Program 2018-2023 |
||||||
|
Konferenciát szerveztünk 2021. november 17-én a Nyugdíjasok
Egyesülete konferenciát szervezett a Pákolitz István
Közösségi Házban, (Pécs, Komjáth Aladár u. 2) „Minőségi, tevékeny nyugdíjas élet
megvalósítása” címen. Az
előadások bemutatták az idős emberek közművelődési lehetőségeit.
Áttekintették a közművelődés átalakuló tartalmi és formai elemeit. Hangsúlyozták
az életünk minden területén egyre erősödő online lehetőségeket a közművelődés,
az ismeretátadás, ismeretszerzés terén és utaltak arra, hogy mindez hogyan
befolyásolhatja életünket, az idős emberek életét. (Meghívó)
(Előadások összefoglalói) (Rövid beszámoló) (Idősek-fiatalok
együtt tanulnak) (Infokommunikáció és az
idősek) |
||||||
|
Részt vettünk
a Játékos agytorna országos döntőjében 2021. október 26-án Budapesten rendezte meg műveltségi
vetélkedőjének (#vetélkedőjének) országos döntőjét a Nyugdíjasok
Országos Szövetsége (#Nyugdíjasok #Országos #Szövetsége). Az utolsó fordulóban 5 település
csapata tehette próbára felkészültségét és tudását. |
||||||
|
Látogatás tettünk az Országházban 2021. október 21-én a pécsi Nyugdíjasok Egyesületének közel 130 tagja meglátogatta
Országházunkat. Az arany
díszlépcsőn feljutva láttuk a piros szőnyeges folyosókat, a 96 m magas
kupolatermet, megcsodáltuk a szent koronát és koronaékszereket, sőt szerencsés
tanúi voltunk a koronát őrző katonák őrségváltásának is. Az Országházban érvényes szabályokról a következők: https://www.parlament.hu/web/orszaghaz/fontos-informaciok-hasznos-tudnivalok |
||||||
|
Játékos szóbeli szellemi vetélkedőt szerveztünk 2021. október 19-én rendeztük
meg a szóbeli játékos vetélkedőt. (meghívó) Helyszín: Pákolitz Közösségi Ház (Komját Aladár u. 2.). A vetélkedő témái: irodalom, történelem, földrajz, zene, régi
szavak, találós kérdések, igaz–hamis és általános tudnivalók. Lesznek kivetített
képek (festmények, szobrok, épületek), zene is. |
||||||
|
Részt vettünk a Világ Gyalogló (Hó)nap eseményein https://masport.hu/kiemelt-rendezvenyek/vilag-gyaloglo-honap/ 2021. október 7-én, csütörtökön
a Szenior Kiránduló csoport gyalogtúrát szervezett az Égervölgy- Jakab-hegy-
Égervölgy útvonalon. 2021. október 14-én az Állatkert-
Dömörkapu- Bertalan szikla- Tettye útvonalon tettünk túrát. Jelentkezni lehetett: szeniorkirandulok@gmail.com email
címen vagy Lovák Ibolyánál a 06-30/492-6862 telefonon. |
||||||
OKISZ irodaház, Budapest |
Részt vettünk a NYOK által szervezett konferencián Budapesten 2021. október 5.-én az
OKISZ Inkubátorházban (Budapest, XIV. kerület, Thököly út 58-60.) KONFERENCIÁT
rendeztek a „Mi is megszólalunk” sorozat keretében időskorúakat,
nyugdíjasokat érintő kérdésekről. Előadók: Herczog László,
a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) Tanácsadó testület elnöke;
Rauh Edit, szociálpolitikus, a NYUSZET tanácsadója, Talyigás Katalin,
Nyugdíjasok „Életet az Éveknek” Területi Egyesülete – Budapest elnöke. (Meghívó) A
konferencián megjelent Dobrev Klára ellenzéki
miniszterelnök-jelölt-jelölt, aki köszöntötte a szépkorú résztvevőket az idősek
hónapja kapcsán. Előadásában bemutatta az általa képviselt általános politikán
belül az időspolitika legfontosabb irányelveit, Megtekinthető az adott
facebook oldalon (https://www.facebook.com/dobrevklara/videos/2805379289752865). A konferencia után kötetlen beszélgetés
keretében Papp Katalin NYOK elnök felvetette azt a kérést, hogy egy
4-5 fős NYOK elnökség az Egyesületünkkel történő szorosabb kapcsolat
kiépítése érdekében ellátogatna Pécsre. |
||||||
|
Szüreti bálban táncoltunk 2021. október 9-én (szombaton) Szüreti
bálunk volt a Slyven Étteremben A következő vacsorákból lehetett
választani
|
||||||
|
Egyesületünk is szerepelt az V. Tanuló Város Fesztiválon 2021. szeptember 25-én Egyesületünk
klubjai bemutatkoztak az V. Tanuló Város Fesztiválon Pécsett
a Széchenyi téren. (meghívó) |
||||||
|
Küldöttközgyűlést tartottunk (Meghívó) 2021. szeptember
10-én a Pákolitz Közösségi Házban
Egyesületünk küldöttgyűlést tartott. Erre 18 egyéni és 23 klubküldött kapott
meghívást. A küldöttek mellett Péterffy Attila polgármester, Dr. Hoppál Péter
országgyűlési képviselő, a Nyugdíjasok Baranya Megyei Képviseletének elnöke,
Bimbó István valamint a Civil Központ vezetője, Kiss András is rész vett a
rendezvényen. Az elnökség szakmai beszámolói után új elnökségi tag választására
is sorkerült. |
||||||
|
Részt vettünk 2021-ben is a Bányásznapi
programokban (https://www.pecsma.hu/top/igy-unnepli-pecs-iden-a-banyasznapot/) 2021. szeptember 5-én a Pécsi Kulturális
Központ, Szivárvány udvarában egész napos programot
szervezetek a bányásznap alkalmából. Ennek keretében a Nyugdíjasok Egyesületének elnöksége, a Szenior Teniszklub,
a Vasutas Klub, a Meszesi Klub tagjai főzőversenyben vettek részt
is. 2021. szeptember 3-én 17 órakor az Ágoston téren a Bányászok Érdekvédelmi Kulturális
Egyesülete is részt vett koszorúzáson. |
||||||
NAVOSZ üdülő Zamárdi |
Részt vettünk a NYOK által szervezett konferencián Zamárdiban 2021. augusztus 29-től szeptember 1.-ig a Nyugdíjasok
Országos Képviselete (NYOK) három napos konferenciát szervezett Zamárdiban a
NAVOSZ üdülőbe. Téma: Időspolitika, Idősügyi Törvény javaslat. Előadók
voltak:
Büttl Ferenc Budapesti Metropolitan Egyetem, Megújuló
Magyarországért Alapítvány; Juhász László, a NYUSZET első elnöke; Dr.
Mayer Lajos, a FERPA elnöke; Herczog László, a NYUSZET tanácsadó
testületének elnöke; Talyigás Katalin szociológus, szociálpolitikus; Kéri
László politológus, szociológus, Petsching Mária Zita Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatárs (Program) Fő téma: Idősügyi
Törvény-megalkotására Javaslat-2021 május. (Összefoglalónk) |
||||||
|
Egyesületünkből az Assonantia Kórus Siklóson szerepelt 2021. augusztus 28-án Bártfai
Zsuzsanna vezetésével az Assonantia kórus fellépett Siklóson a II.
Tenkes Kórusfesztiválon, amit a Várudvarban rendeztek meg. http://siklos.net/programok/775-tenkes-korusfesztival-2021.html
https://www.facebook.com/events/siklósi-vár/ii-tenkes-kórusfesztivál/1674059829450801/
|
||||||
|
Egyesületünk Szenior Kirándulók klubja az Őrségben 2021. augusztus 24-én a Szenior
Akadémia és a Nyugdíjasok Egyesületének kirándulói autóbusszal egész napos
kirándulást tettek az Őrségbe. |
||||||
|
Egyesületünkből az Assonantia Kórus Balatonfenyvesen szerepelt 2021. augusztus 16-18. között három
napos kórustábor volt Balatonfenyvesen az Ifjúsági Táborban, ahol az Assonantia
Kórus sikeresen vett részt. |
||||||
|
Kirándultunk Kápolnásnyékre 2021. július 1-én a Nyugdíjasok Egyesületének és a Bányászok Érdekvédelmi Kulturális
Egyesületének tagjai a „Közösségépítő kultúránk” rendezvénysorozat keretében Kápolnásnyékre
látogattak el |
||||||
|
Kirándultunk Lakitelekre 2021. június 22-én a Nyugdíjasok Egyesületének és a Bányászok Érdekvédelmi Kulturális
Egyesületének tagjai a „Közösségépítő kultúránk” (https://kultura.hu/kozossegepito-kulturank-cimmel-programsorozatot-indit-a-nemzeti-muvelodesi-intezet/
) rendezvénysorozat keretében Lakitelekre látogattak el a Nemzeti Művelődési Intézetbe (https://nmi.hu/ ) |
||||||
|
Klubjaink az Örömóda –
Örömtánc műsorában
2021. június 18-án délután 3 órakor Pécsett a Széchenyi téren az Egyesülethez tartozó Búzavirág Népdalkör, Énekvarázs dalkör és a Baranya Bokréta
Népdalkör tagjai énekelték el Radnóti Léda vezényletével Beethoven IX.
szimfóniájának IV. tételéből az Örömódát. Az énekesek után a táncosok töltötték be a teret Nagy Mária örömtánc-oktató vezetésével. Jöttek
csoportok Komlóról, Kozármislenyből, Pécsváradról, Sásdról, Szentlőrincről
és Pécsről. |
||||||
|
Játékos agytorna felhívás,
díjátadó ünnepség 2021. márciusában hirdettük meg a Játékos agytornát (Felhívás) (Kérdések - Válaszok) 2021.
június 8-án került sor a Játékos agytorna díjátadó
ünnepségére Helyszín:
Pécs, Pákolitz Közösségi Ház. |
||||||
|
Ünnep és beszámolók a Pákolitz István nyugdíjas Klubban 2021. március 15-én rendezte
meg a Pákolitz István Nyugdíjas Klub az ünnepi megemlékezést március 15-ről.
Ezen fellépett a Kása Marika által vezetett Néptánccsoport. |
||||||
|
Eseményeinken, rendezvényeinken 2021-ben készült képek |