Nyugdíjasok Egyesülete

ahol az évek életre kelnek

Rólunk írták

Rólunk írták


„Színes, aktív klubélet zajlik itt „békeidőben” jelent meg írás a Dunántúli Napló 2021. április 15-i számában Mészáros B. Endre tollából.
Az egyesületünk elnöke, Molnár Ferenc nyilatkozatában elmondta, hogy érdekvédelmi és közművelődési szervezetünk országos összevetésben is mintaértékű. Tagjai vagyunk a legfontosabb hazai nyugdíjasokat tömörítő szervezeteknek. Évről-évre hagyományos rendezvényeket szervezünk nagy sikerrel. A jövőben egy regionális hálózatot szeretnénk kialakítani, hogy a vidéken élő nyugdíjasok érdekképviselete karakteresebben jelenjen meg országos szinten. A pályázati lehetőségeket kihasználva kerülhetett sor a Be Smart programra, a teniszpálya felújítására, illetve nemzetközi találkozókra.

https://www.bama.hu/kozelet/helyi-kozelet/igen-tevekenyek-a-nyugdijasaink-ha-nincs-jarvany-3727486/

„Vidám dallamok repítik az együttest az időben”

Ugyanezen az oldalon jelent meg méltató írás az Assonantia Kórusról, melyet Bártfai Zsuzsanna karnagy mutatott be. Egy nemzetközi program keretében horvát, szlovén, lengyel kórusokkal cserélik ki tapasztalataikat. Négy nemzetközi találkozót, énekes műhelyeket, online-koncerteket terveztek. A pandémia lelassította ezt a munkát, de van még egy esztendő bepótolni a lemaradást. Az elmúlt évek munkájának köszönhetően arany minősítést kaptak, és számos környékbeli rendezvényen vettek részt.
Érdemes lesz figyelemmel kísérni a Dunántúli Naplóban kéthetente megjelenő, nyugdíjasokról szóló írásokat.


https://www.bama.hu/kultura/helyi-kultura/vidam-dallamok-repitik-az-egyuttest-az-idoben-3729037/